Újra a régi vagyok... :)

Szuper érzés, hogy újra a régi lehetek... :)
A várandósságom elején eléggé "lelassultam", minden egy picit több időbe telt, mint általában, és ez rendesen ki is szívta minden energiám... Egy picit meg is ijedtem, hogy mi lesz, ha ez végig így marad, de szerencsésnek érzem magam, mert úgy érzem, vége... :) Persze lehet, hogy a 33-35. hét után ismét visszatér ez az állapot, na de az még egy picit odébb lesz... :) És akkor már úgyis más dolgokkal leszek elfoglalva, hiszen epekedve fogom várni a babókánkat... :) Na és ugye fő az optimizmus, ezt nem győzöm hangsúlyozni! :)



Úgy érzem, megtáltosodtam, és ez szuper érzés, mert ez vagyok én... Aki ismer, tudja, hogy én gyűlölöm a tétlenséget... Ha két órán keresztül nincs mit csinálnom, akkor már minden bajom van... Szörnyű volt, amikor folyamatosan azt éreztem, hogy álmos vagyok, és napközben ledőltem a kanapéra egy picit pihenni... Ez annyira nem én vagyok!
És most persze sokkal jobban is érzem magam, hogy egy időre megszűnt ez a dolog... :) Nem táplálok ám hiú reményeket, hiszen benne van a pakliban, hogy a várandósság vége felé ismét visszatér ez a dolog, és akkor már a pocak sem lesz piskóta, de maradok optimista, és azt mondom, hogy igenis bírni fogom a kiképzést, egészen végig, és nagyon jól fogom viselni minden percét a babavárásnak, ahogyan eddig is! :)

Annyi de annyi irigy emberrel találkozom, és igazából nem tudom mire vélni a "rosszindulatukat"... Azért tettem idézőjelbe a rosszindulat szócskát, mert lehetséges, hogy nem is szándékosan mondanak ilyen dolgokat, de úgy érzem, meggondolatlanok, és nem tudom, miért fáj az másnak, ha én jól viselem a várandósságom, és nincsenek rosszulléteim...
Van, aki el sem hiszi, hogy nincsenek rosszulléteim...
Én nem betegségként fogom fel a várandósságom, mint olyan sokan... Ez egy állapot, ami igenis nagyon áldásos, és számomra nincs benne semmi, ami "terhes" lenne... Gondolom észrevettétek, hogy nem is szeretem ezt a szót, és soha nem is használom... Persze lehet azt mondani, hogy sablon-duma, de én igenis úgy érzem, hogy a várandósságom nem terhesség, mert egyelőre semmilyen teher nincs rajtam...
(a rosszindulatú és irigy emberek ilyenkor szoktak valami hasonlót mondani):

"majd megtudod Te is, hogy mennyire áldásos ez az állapot, amikor akkora lesz a pocakod, hogy a cipődet sem tudod bekötni!", vagy:
"majd rájössz Te is, nem tudsz Te még semmit, mert nincs gyerkőcöd"..., vagy:
"aludd ki magad, amíg lehet, mert utána 2-3 évig biztosan nem fogod tudni ezt megtenni!", vagy:
"én sosem gondoltam volna, hogy ilyen nagyon nehéz lesz egy babával, Te is csak akkor fogod megtudni, ha már otthon lesz Veletek!"

Na, az ilyen mondatokat szeretem nagyon... :) Egyébként még a végtelenségig tudnám folytatni a sort, de nem teszem... Szerintem bárki beleolvas ebbe a naplóba, és éppen babát vár, netalántán az első babáját, mint én is, ennél a résznél biztosan bólogatni fog, ugyanis szerintem mindenkinek van egy (vagy ami még rosszabb: több) ilyen "kedves" ismerőse, aki igyekszik letörni a szarvát, és elvenni a kedvét mindentől...

Elmondom ám a titkom, nem tartom magamban! OPTIMIZMUS! Ebben minden benne van... Nem szeretem feleslegesen bevonzani a negatív dolgokat az életembe, ezért nem is állok pesszimistán a dolgokhoz, próbálok mindig minden tekintetben optimista maradni...
A gondolatnak teremtő ereje van, ezt soha ne felejtsük el! :)

Egyébként nekem sok-sok meggyőződésem van, amivel kapcsolatban senki de senki nem tud megingatni, mondhat, amit csak akar... Ezt sokan képtelenek elfogadni, és újabbnál újabb eszközökkel próbálkoznak, hogy nekem nehogy már ilyen rohadt jó legyen, és igenis változtassam meg a véleményem...

Ezekről majd később... :)

Visszatérve a megtáltosodásra, azt hiszem tegnap volt a "fordulópont"... Szombaton a Praktikerben voltunk, kellett még egy-két apróságot vennünk, hogy az összes ablakpárkány a helyére kerüljön, és le legyen élfóliázva... Ebből egyenesen következett az ablakpuceva, valamint a függönymosás, majd kanapé-elrángatás a helyéről - ha lúd, legyen kövér alapon... :) Amikor Kari bejött a kertből, csak nézett, hogy mit csináltam? :D Én meg nevetgéltem magamban, hogy felfordítottam az egész házat, de megérte! Számomra az egyik legistenibb illat az a frissen mosott függöny illata, méghozzá az aktuálisan kedvenc öblítőmmel, és semmiképpen sem spórolósan! :) Nagyon szeretem, ahogyan még nedvesen illatoznak az ablakokon...

Este még gyorsan összedobtam egy sütit (mivel napközben csak a főzésre tudtam egy kis időt szakítani a nagytakarítás közepette - ezt is villámtempóban csináltam)... Ebédre egyébként rántott cukkinit csináltam vegyes párolt zöldséggel, valamint sültkrumplival és tartármártással... A leves most elmaradt, így tudtam hamarabb összerakni az ebédet...

Este még csak fáradtnak sem éreztem magam, és szerencsére ma is bírom a kiképzést... Pedig folyamatosan találok ám ki magamnak rengeteg tennivalót... Szerintem Kari picit mérges lesz, ha ma hazajön, ugyanis tegnap este MEGTILTOTTA, hogy lenyírjam a füvet, mert nagyon meleget mondtak mára, de én fogtam a fűnyírót, és megcsináltam, Karinak csak a hátsó kert egy részét hagytam. Azt is csak azért, mert közben egy barátosnőm lepett meg, így arra az időre félredobtam a kertészkedést... Tényleg remélem, hogy ezentúl ez így lesz, és ugyanúgy bírni fogom a tempót, mint előtte...

Imádok babásnak lenni!

Örömteli napok :)

Nem ártana firkantanom valamit, mert vannak, akik hiányolják az írományaimat... :) Jól esik, köszönöm Nektek! :) Elsősorban Lilikének, aki sosem felejti el megkérdezni, hogy jól vagyok-e, és mi újság velem! Innen is sok puszit küldök pici Liliomnak!

Semmi extra nem történt mostanság, ha csak az nem, hogy szinte itthon sem voltunk az utóbbi napokban... Picit sok programunk volt, de egyáltalán nem bántuk, nagyon jól éreztük magunkat!

A sok program között szerepelt egy szülinapi bogri-party, császkálás, IKEA-túra, és még sorolhatnám... Az IKEA-t átalakítják teljesen, általában augusztusban van katalógus-csere is, és ilyenkor lehet a legjobb dolgokat kifogni a földszinti leárazott termékek közül... Most viszont nemcsak új katalógus lesz, hanem egy teljesen új IKEA is, mert szét van bombázva az egész...

A leárazott részlegnél a múltkoriban fillérekért vettünk két árnyékolót (az egyik a fürdőszoba nagy ablakára kerül majd, a másik a konyha-ablakba, mert oda nem szeretnék függönyt tenni, max. egy oldalt megkötős sötétítő-szerűséget... Most pedig hihetetlenül hangzik, de ismét fillérekért jutottunk hozzá két olyan fiókhoz, aminek az új ára darabonként 8.500,- Ft... Annyi "bibi" van csak velük, hogy az előlap szét van karistolva, úgy néztem, egy unatkozó kisgyerkőc lehetett az IKEA-ceruzával, de semmi probléma, mert azt úgyis lecseréltük volna... Ezek ilyen bemutató-darabok lehettek, mint általában az ilyen leárazott cuccok...

A poén az volt az egészben, hogy mielőtt elindultunk, mondtam Karinak, hogy szeretném mostmár megtervezni, és megcsinálni a fürdőszoba-pult beépítését, szeretnék oda KÉT FIÓKOT, és persze szennyes-tartós szekrényt, és ami még befér... Erre az IKEA-ban meg is találtuk a hozzá való két fiókot (ez lett volna a legdrágább az egészben)... Én rögtön kiszúrtam, hogy ott van az a bizonyos fiók, ami ránk vár (3 db volt), de egy nénike nézegette, én meg nem akartam kivenni a kezéből, mert azért mégsem így működik ez, hogy megöljük egymást érte... :) Aztán addig-addig válogatta, míg egyet vitt csak el, azt, amelyiken nem volt semmiféle előlap, csak maga a fiók... Biztosan még olcsóbb volt, mint amit mi vettünk, na de nekünk ez így tökéletes, úgyis elég nekünk a kettő, az pedig még így is megvan... :)
Hazajöttünk, és az volt az első, hogy megnéztük, jó-e a helyére, és hihetetlen, de pont méret, mintha ide szabták volna... Úgyhogy már csak sínt kell venni hozzá, össze kell rakni, és máris kész a tökéletes boldogság...
Ha készen van, mindenképpen dobok képet, hogy lássátok a nagy átalakulást... :)

Az a jó ezekben a fiókokban, hogy végülis úgy rakod össze őket, ahogy akarod, ha úgy tetszik, egy nagy előlapra csavarozod mindkettőt olyan távolságra egymástól, ahogy akarod, és így egyben húzod ki a kettőt, de természetesen lehet külön-külön előlapokat is felszerelni rá, és akkor külön működnek...
A fürdőszobában pedig nekem pont jó lesz, hogy nagyobb távolságra teszem egymástól a fiókokat, és így egész nagy flakonok is beférnek majd, nem kell mindent fektetve tárolnom...
Hogy el tudjátok képzelni, ezek azok a fiókok, amik az IKEA élelmiszertároló-szekrényében vannak, ami majd a konyhában nagy segítség lesz nekem a rakodóhely szempontjából...
Azért is "mertük" megvenni mindkét fiókot, mert úgy voltunk vele, hogy ha a fürdőszobába nem is lesznek jók méretben, akkor a konyhában mindenképpen hasznosítani tudjuk...
Egyébként az egyik 1.000,- Ft volt, a másik pedig 1.200,- Ft... Jól jártunk azt hiszem... :)

A szülinapi bogri-party 6-án volt, egy nappal előbbre hoztuk, mert Apu másnap dolgozott.
Július 7-én volt 49. éves... :)
Én már reggeltől ott voltam Náluk, Biankáztam (ha Náluk vagyok, akkor senki más sem érdekli Őt, csak én *pirul*), segítettem a főzőcskében, aztán délután 3 óra körül nekiálltunk összerakni a finomságot... :) Délután 4-re megérkeztek Kariék is, jó volt, hogy ilyen "korán" érkeztek, Nekik is kell egy kis pihenés ugyebár... :)
Közben Apu egy jóbarátja is megérkezett, aki sajnos most a Kedvese nélkül jött el, amit nagyon sajnáltam... :(
Viszont meginvitált minket augusztusban egy Olaszországi nyaralásra, ami nagyon jól hangzik, mert olcsó is, és gyönyörű helyre mennek, de még nagyon képlékeny a dolog, mert mi mennénk is, és nem is... Na nem mintha nem csábítana a dolog, csak ugye ahhoz is fel kell nőni, hogy az ember eljusson odáig, hogy mérlegel, és azt mondja, vannak ennél fontosabb dolgok is...
Én azt gondolom, hogy mi pontosan ilyen emberek vagyunk... Én nem vásárolok halomra, nem égeti a zsebem a pénz, nem veszem meg az összes női magazint (mert minek?), azt hiszem teljesen felesleges 600,- Ft-okért (jobb esetben) megvenni darabját, amikor 70 oldalból 40 egészoldalas reklám, és méregdrága ruha-bemutató...
Nem veszek méregdrága kozmetikumokat, nem járom naponta a drogériákat, és a plázákat, mert azt gondolom, vannak fontosabb dolgok ennél, és bizony mérlegelni kell...
Na persze nem okoskodni akarok, csak valahogy nem tudom megérteni, hogy valakinek hogyan lehet ez ennyire fontos?

Hihetetlenül gyorsan elkopik a pénz, ha az ember folyton ilyen dolgokra költ, én büszke vagyok magamra, hogy engem nem szippantott be ez a világ...

Számunkra most a legfontosabb a konyhabútor (ez sem lesz sajnos piskóta), és azután a baba-dolgok beszerzése... Ezt egyébként is a végére hagynánk, az utolsó két hónapban szeretnénk megvenni mindent a kis drágánknak... :)
Sokan sok mindent felajánlottak nekünk, hála istennek lesz miből válogatnunk, de azért vannak dolgok, amiket szeretnénk újonnan megvenni, hogy két babócát mindenképpen kiszolgáljon majd... :) Na de ez még nagyon távlati terv... :) Bár nem szeretnénk túl nagy korkülönbséget a két manóka között, úgyhogy még bármi lehet... ;)

A héten sikerült félretennünk a pénzt a dryvit-ra is, ez is hatalmas lépés lesz afelé, hogy végre kész-nek nyilváníthassuk a házikót...
Pár héttel ezelőtt szólt drága Gáborunk, hogy akció van az egyik festék-nagykerben, és nagyon olcsón hozzá tudnánk most jutni a dryvit-rendszerhez (ragasztóval, hálóval, hungarocellel), erre már csak a szín kell, ami szintén egy nagyobb kiadás, de az viszont még egy évet várhat, ha készen lesz a szigetelés...
Hihetetlenül jól jártunk így, azt hiszem holnap, vagy pénteken megyünk is kifizetni, és azután házhozszállítják... :)

Hétvégére tervezzük a járda-gyártást a ház köré (ezt muszáj a szigetelés előtt), ha minden igaz az már szombaton készen is lesz, és vasárnap már a szigetelést kezdik a fiúk...
Szuper lesz, majd erről is teszek képeket... :)

Egy picit rosszul érzem magam amiatt, hogy túlságosan sokat nem segíthetek most Nekik, még betont sem keverhetek, mint a régi szép időkben, amikor Koszti barátunk is csak elismerően nézett a tetőről, hogy ez igen, le a kalappal, hogy keményen lapátolom a betonkeverőbe a sódert, a cementet, és a vizet, és egész nap meg sem állok...
Bevallom őszintén, én imádtam ezt... Jó érzés volt, hogy igenis tudok segíteni még ebben is, mert másra nem számíthattunk... Akire számíthattunk, az talicskázott, vödrözött, simított, így csak én maradtam a betonkeverésre...
Szuper volt, jó erre visszaemlékezni...
Igazándiból mindenre szívesen emlékszem, ami ezzel a házzal kapcsolatos, minden momentum egy külön kis emlék, és könnybe lábad a szemem, bármelyik mozzanatára is gondolok az építkezésnek... :)

Ezt csak az értheti, akinek volt már része benne...

Tegnap hívott a védőnő, hogy jövő héten esedékes az AFP-vizsgálat, úgyhogy menjek csütörtökön, és ír beutalót...
Kari most nem tud eljönni, mert nem tud a munkából elszabadulni, de én mondtam Neki, hogy nem olyan nagy baj, most úgyis "csak" a védőnőhöz megyek, az ultrahangokat úgysem hagyná ki soha! :)
Azt mondta, hazajön Pécelről (megint ott dolgoznak), hogy el tudjon jönni velem, de azért ez elég erős pocsékolás lenne benzin-ügyileg, úgyhogy mondtam, hogy inkább majd legközelebb, elmegyek most egyedül... Igaz, hogy nem rövid séta lesz, de nem baj, nem árt egy kis edzés, nem igaz? :)
De Ő mégis szomorú emiatt, mert el akar kísérni, ma a telefonban is mondta, hogy megoldjuk valahogy, hogy Ő is ott lehessen...
Imádom! Azt hiszem Ő az a nagybetűs TÁRS, akiért csak hálás lehetek... :)

4D-re pedig már hamarosan benevezünk, egyszerűen képtelenek vagyunk tovább kibírni... :)

Partly cloudy...

Imádnivaló... :)

Tömören, de nem röviden... :)

Tegnap este valami megkoronázta a napunkat, és ez a valami hatalmas jelentőségű dolog, amire már nagyon régóta vártunk... Nem mertünk örülni sem, pedig tegnap már százötvenszer átrágtuk a dolgot, és mindig csak arra jutottunk, hogy bizony örülhetnénk, de mégis bennünk volt a félsz, hogy mi van, ha előre iszunk a medve bőrére... Majd ma minden kiderül, és pontosan tudni fogjuk, hogy ünnepelhetünk, vagy várjunk ezzel még egy picit... :)
Mert ha most még nem is ünnepelhetünk, abban akkor is biztos vagyok, hogy már nem kell sokat várni a pezsgő durranásáig... :)

Nem szeretnék erről a dologról többet elárulni, csak szerettem volna, ha megmarad leírva is a tegnapi nap "emlékének", hogy ha később majd visszaolvasom a bejegyzéseimet, akkor tudjam pontosan, hogy mikor és hogyan volt a történet... :)

Szóval most hatalmas öröm és boldogság uralkodik rajtunk (de persze csak finoman)...

Talán megoldódik egy nyomasztó probléma, és végre fellélegezhetünk... :)

Huhh, nagyon régen nem írtam már... Ennek több oka is van... Nekem hatalmas örömöt okoz a blogolás, szeretek írni, és tényleg azt gondolom, hogy egy pár hónap/év múlva szuper lesz visszaolvasni várandósságom történetének darabjait... Persze a blogom nem kifejezetten erről szól, hanem az életünkről, amiről sajnos nem merek nyíltan írni, hiszen a sok barát mellett biztosan tudom, hogy olvasnak olyanok is, akiket mégcsak nem is ismerek, de mégis belekeveredtek az életembe egy barátnőm által... Szerintem nem titok, hogy itt Krisztáról van szó... Aki közel áll hozzám, úgyis tudja, hogy ki a szereplője ennek a történetnek, aki pedig mégcsak egy hangyaf.sznyit sem ismer, annak a véleménye teljes mértékben hidegen hagy...
Kriszta barátnőm rengeteget szenvedett eddigi rövidke élete folyamán, azt hiszem, hogy ami az életben rossz lehet, Ő mindenből kapott...
Mivel Ő az egyik legjobb barátnőm, könnyen megtalált engem is az az illető, aki Neki évek óta nem hagy nyugtot... Számomra borzasztóan fárasztó az, ami zajlik, és szeretném már, ha vége lenne... Szeretném, ha végre a maga dolgával törődne mindenki, és nem holmi gyerekesen óvodás hülyeségekkel foglalkozna...
Kriszta már megoldotta a dolgot, a blogja jelszavas lett, és én is ezt fontolgatom, mint azt már a legelején is szerettem volna, de mégsem tettem meg...
Akkor még úgy gondoltam, hogy nem biztos, hogy jó ötlet a jelszavazás, mert szerettem volna egy olyan blogot írni, amiből sok kismama, Anyuka, babát tervező pár erőt meríthet...

Egyelőre nem tudom mi lesz a blogommal, mert igazán nem szeretném, ha csak egy vékonyka réteg tudna olvasgatni, de ha mégis úgy döntök, hogy csak ez a megoldás marad; a lényeg, hogy aki számít, mindenképpen kap majd egy meghívót, hogy továbbra is olvashasson... :)

Amióta nem írtam rengeteg dolog történt, aminek nagyon bánom, hogy nem hagytam nyomát itt a blogon...
Valahogy nincs kedvem mostanában a blogoláshoz, a gépezéshez, mert sajnos ez a hőség nagyon kikészít... Persze ez még csak pár napja tart, de előtte is volt egy komolyabban forró időszak, amikor örültem, ha az itthoni dolgoknak a végére érek...
Nem is igaz, hogy nincs kedvem a blogoláshoz, mert ahhoz mindig lenne, csak sokszor inkább mást csinálok, ha be is kapcsolom a gépet...

Sok mindent kinéztünk már a babának a neten, tudjuk, hogy milyen kiskádat szeretnénk, milyen autósülést, milyen babakocsit, milyen kiságyat... :) Persze még semmit sem veszünk, de olyan jó nézelődni! Nem mintha babonás lennék, nem is azért döntöttünk úgy, hogy nem vásárolunk egyelőre, de "jobb a békesség"-alapon inkább várunk még ezzel legalább a 7. hónapig... :)
A nevekkel is elég jól állunk már, van több favoritunk is, amibe egyenesen szerelmesek vagyunk, de nyilván ez alatt a sok-sok hét alatt ez még rengetegszer változhat... :)
Krittyikém azt mondta nekem jótanácsként egy pár hete, hogy: "ha elfogadtok egy tippet, akkor ne az utolsó pillanatban válasszatok nevet, mint egy ismerősöm"... :D
Na most az ismerős az elég közeli, méghozzá Ők maguk! :)

Mondjuk én azt gondolom, hogy az utolsó pillanatban választott név is lehet igazán "feelinges", sokan nem is választanak addig nevet, amíg meg nem pillantják a picijüket, mert azt mondják, Ők csak akkor tudják majd eldönteni, ha már látják a kis pofiját, mert így már könnyebb választani, milyen név is illik Hozzá... :)
Bár szerintem azért mindenképpen kell legyen a tarsolyban egy jópár név, ami közül választhat az ember...

Hmmmm... Nem is tudom... Ha rajtam múlik, akkor már eldőlt a baba neve (de csak ha lány)... Azért ne kövezzetek meg, persze ebbe még Apának is lesz beleszólása! :) De az én favoritom az Ő favoritja is, úgyhogy ha így vesszük, akkor van már neve a babókánknak! :)

Annyi minden van még, amit a baba érkezése előtt meg kellene még vennünk a házba... Aki szinte napi kapcsolatban van velem, az jól tudja, hogy nincs még konyhabútorunk, Kari rakott össze nekem egy minikonyhát, ahol főzni tudok, mert a főzőlapot és a beépíthető sütőt már nagyon régen megvettük...
Ami ebben kényelmetlen, az az, hogy a fürdőszobában kell mosogatnom... :(
Direkt nem akartunk összerakni mosogatót is a konyhába addig, amíg nem tudjuk megvenni a konyhabútort, mert tudjátok, ami egyszer félbe van hagyva, az lehet, hogy évekig úgy is marad... Szóval lassan már érik a konyhabútorvásárlás, csak sajnos ez nem olyan dolog, amit pikk-pakk beszerez az ember, ez kicsit pénzigényesebb annál, mintsem ilyen egyszerű legyen...
Persze lehet, hogy egyszerűbb lenne megvenni egy 70ezer Ft-os "csodakonyhabútort", ami fél év múlva szétesik, és a kezedben maradnak a fiók-előlapok, de valahogy ezt pénzkidobásnak tartjuk mindketten...

A nagymamám konyháját újítottuk fel Karival 2 évvel ezelőtt, és mivel Neki picike konyhája van, így megvett egy "sablon-konyhabútort"... Van benne tárolóhely bőven, és még szép is, Neki tökéletesen megfelel arra, amire kell... Sajnos egy pár hónap múlva a fiókelőlapokat már Karinak kellett megreparálnia, és beragasztania, hogy ne essenek szét, valamint egyszer egy felsőszekrényt sikerült félkézzel megtartanom, amikor az leesett a falról, pedig csak szalvétát szerettem volna kivenni belőle... A vakszerencsén múlt, hogy nem éppen a fejemen landolt... Azóta megoldottuk a rejtélyt, miszerint nem szabad egy szekrényt sem "pillesúlyú" holmival feltölteni, mint pl. konyharuha, szalvéta, mert könnyen meglehet, hogy ezek a szuper szekrények nem akarnak a falon maradni önmaguk súlyától... :D No comment...
Azóta persze mindent helyreállítottunk, és megpakoltuk a szekrényt egy nagy gyümölcsöstállal, így már nem kell aggódnom, hogy a nagymamim fejére esik egy könnyű felsőszekrény...

Na szóval, ilyen konyhabútort nem szeretnénk, és mivel nekünk spejz-ünk sincs, így speciális szekrények is szükségesek ahhoz, hogy kényelmes konyhánk legyen... Igaz, van egy icipici tároló a lépcső alatt, amit igazából egyszerre hatszáz dologra tudnánk hasznosítani, így egyáltalán nem biztos, hogy a spejz-terv nyeri el a pályázatot... :)

Tehát nálunk a konyhabútor sem lesz olcsó mulatság, de nagyon remélem, hogy mostmár minél hamarabb meg tudjuk venni, és végre én is kényelmesen süthetek-főzhetek (ezt most nem igazán mondhatom el sajnos)...
Karival ráadásul beleszerettünk a gránit mosogatóba, amihez jobb helyeken már eleve tartozik csaptelep is, úgyhogy úgy tűnik, mostmár abból sem igazán engedünk, pedig azon lehetne spórolni...
Úgyis minden eldől majd időben, nem igaz? :)

Egyébként szuperül vagyunk, babókánk mocorog a pocakomban, és akárki akármit mond, biztos vagyok benne, hogy Őt érzem... Egyelőre még nem sokszor van szerencsém ehhez, csak este fordul elő egyszer-kétszer, hogy jelez nekem: "Anya itt vagyok!"

Sokáig azt gondoltam - többektől is érdeklődtem - hogy valami egészen mást érzek, ami a várandóssággal jár, de mivel először élem át ezt a csodát, nem tudok különbséget tenni két különböző dolog között...

De már egyáltalán nem érzem így, pontosan érzem, hogy a babóka mocorog, bár tényleg maximum 8-10-szer éreztem eddig, de akkor nagyon is határozottan... Talán pont úgy helyezkedett a drága, hogy már ilyen "korai" időszakban is érezhető volt...
Nem tudom rá a magyarázatot, de biztos vagyok benne, hogy Őt éreztem, és bizton állíthatom: FANTASZTIKUS érzés...! :)

Na, most megyek, és bevágok egy jó adag gyümilevest, amit már hajnalok hajnalán elkészítettem, hogy ebédidőben jéghidegen ehessem... Mmmmmm... :)

Nyolc :)

Néha úgy érzem, elrepült egy perc alatt... Pedig dehogy volt ez egy perc! Ennyi gyönyörű élmény nem férhet bele egy percbe!

Nem tudok "rossz", vagy "kellemetlen" időszakra visszaemlékezni... Nem volt ilyen...

Ugyanolyan szerelmesek vagyunk egymásba, mint a legelején... Erre nagyon büszke vagyok... :)

Aki pedig jól ismer minket, az tudja, hogy ez a nyolc év nem is biztos, hogy "csak" nyolc... :)

Nagyon boldog vagyok, hogy a babánkkal együtt ünnepelhetünk ma este! :)

Szeretlek Papamacikám!

"Titkolni nem akarom, Ő nagyon kell,
Szívemből szeretem Őt, soha nem rejtem el.
Egy kicsit vad a világ, amikor átölel,
Legyen hosszú az éj, soha ne múljon el!
Titkolni nem akarom, mert nagyon kell,
Itt vagy, és csak az enyém, soha nem rejtem el.
Vár rám egy csodavilág, amikor átölel,
Legyen hosszú az éj, soha ne múljon el!"

Na ki lakik a pocakomban? :)

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én amióta tudom, hogy várandós vagyok, azóta vagyok biztos abban, hogy kislány lakik a pocakomban... Ez megmagyarázhatatlan, és megfoghatatlan dolog, nem tudom miért érzem így, de mindenképp ezt érzem...

Persze most gondolhatjátok azt, hogy biztosan kislányt szeretnénk, és azért programozom ezt magamba, de NEM! Egyáltalán nem, szimplán csak ez a megérzésem...

Igazából amikor még csak álmodoztam arról, hogy egyszer Anya leszek, mindig azt tartottam a legszerencsésebb helyzetnek, ha először kisfiú érkezik a családba, és akkor a kisebbik manónak, aki természetesen lány lesz - lesz egy bátyója, aki mindig vigyáz rá...
Tehát én mindig kisfiút szerettem volna elsőként szülni...

Most viszont azt érzem, hogy egyaránt örülnék egy kislánynak, vagy egy kisfiúnak is... De tényleg... Olyan mindegy, hogy milyen nemű a babóca, az a lényeg, hogy EGÉSZSÉGES legyen! Persze lehet ezt közhelynek, vagy sablon-szövegnek hallani, de ebben az esetben tényleg tökéletesen helyénvaló... Mert biztos vagyok benne, hogy minden Kismama és Kispapa csakis arra vágyik, hogy makkegészséges csöppsége szülessen... Ennél több nem is kell! :)
Bevallom, mindig egy picit furcsállottam, amikor azt hallottam, hogy egy Anyuka/Apuka bizony csak kislányt/kisfiút szeretne... Ezt sosem tudtam felfogni... Ez annyira nem lényeges szerintem! Ti hogy vagytok ezzel?

Különben is Kari arról álmodozik, hogy ketten legyenek a manócskák a pocakomban... Azt mondta az első ultrahangos képre, hogy biztosan egymás mögött vannak, és a legközelebbi ultrahangon mutatják meg magukat, hogy: "Hahó Anyuci és Apuci! Jól átvertünk Benneteket, mert bizony ketten vagyunk!" :)))))

Ezzel a gondolattal én is eljátszadoztam, mert tényleg szuper lenne... Mivel nagy esély van rá, hogy ikreket szülök valaha, így méginkább elgondolkodtam a dolgon, és megállapítottam, hogy szuper lenne, de ugyanakkor nagyon nehéz is...

Aki jól ismer, tudja, hogy van két ikertestvérem, és az Apukám családjában több ikerpár is született, tehát számoltunk azzal a lehetőséggel, hogy én is duplán babázódom majd... :)
Tényleg boldog lennék, bár én látom a helyzet árnyoldalait is - már ha lehet árnyoldalnak nevezni néhány nehézséget, amikor maga a dupla babaáldás ekkora boldogságot okoz...

Anyukámnak több segítsége is volt, hiszen még én sem voltam túl nagy, amikor megszülettek az öcsik (5 éves voltam), és ugye maradt a két pici baba ellátása, ami nem lehetett mindig zökkenőmentes...

Talán annak hihetetlen, aki nem rendelkezik ilyesfajta tapasztalattal, de bizony az ikrek mindig egyszerre éhesek, egyszerre tolják tele a pelust, egyszerre kell büfiztetni Őket, és természetesen szopizni is egyszerre szeretnének... És amíg nagyon picikék, ez sokkal több fáradság, mint egy babával...
A nagymamám nagyon sokat segített Anyukámnak, hogy minden zökkenőmentesen menjen, és ezért nagyon büszke vagyok rá! Ő az az Anyuka/Anyós (kinek mi :)))), aki ténylegesen nem szól bele semmibe, akivel tökéletes megértésben lehet együtt élni, és akitől minden segítségre számíthat az ember... Önzetlen, és szupermami! Imádom! :)

Csütörtökön megyünk a védőnőhöz, sajnos sok jót egyikükről sem hallottam, és még azt sem tudom, kihez fogok tartozni, de azért igyekszem bármilyen negatív gondolat nélkül beszélgetni Vele... :) Jövő héten újra megyünk baba-kukuccsra, már alig várom... :)

Elméletileg már nagyobb eséllyel lehetne megállapítani, hogy kisfiú, vagy kislány a kis minimanókánk, úgyhogy arra gyúrok, hogy talán megtudjuk az igazságot! :)
Egyébként ez is érdekes, mert amikor még nem volt baba a pocakomban, akkor azt gondoltam, hogy meglepetést szeretnék, nem szeretném tudni, hogy kisfiút, vagy kislányt várunk-e, de ez totálisan megváltozott - több okból is...
Pl. azért mert egy 4D-n, vagy babamozin már "laikus" szeme is láthatja, amit kell, tehát azt gondolom, hogy így is-úgy is kiderülne már a születése előtt a dolog... A 4D-től, és a babamozitól pedig nem szeretném megfosztani magunkat... Ez hatalmas élmény lesz! :)
Természetesen szeretnénk majd hazahozni DVD-n a legszebb filmet a világon! :)
Még jó, hogy már ilyen szuper technikák vannak! :)

Nézegettem azt is, hogy mikor érdemes 4D-re benevezni, szerintem már 3-4 hét múlva talán érdemes lesz... Tapasztalatok? Nagyon megköszönném, ha írnátok erről pár szót, mert lehet, hogy vannak ötleteitek, tippjeitek, amivel segíthetnétek... :) Előre is nagyon köszi mindenkinek! :)

Update: Ha jelent valamit a dolog, eddig minden barátnőmnek, rokonomnak pontosan meg tudtam mondani, hogy a megérzéseim alapján milyen nemű babája születik... Ez még akkor is igaz volt, amikor az orvos teljesen mást állított... Hmmmmm...? :) Érdekes, nem?

Fotók a várandósság alatt...

A hétvégén Kriszta barátnőm csinált egy pár babás képet rólam... Persze a pocakom még nem játszott szerepet a képeken, inkább csak utaltunk a dologra, de azt hiszem teljesen felfogható a képek mondanivalója...

Annyit nevettünk, mert különböző pózokban ültem-feküdtem, és a Rékának mindig az a virág kellett volna, amit éppen a kezemben tartottam... Volt még egy ugyanolyan napraforgó, de az nem volt jó Neki, csak az, amelyikkel éppen fotózkodtunk... :) Bármit adtunk Neki, villámsebességgel eldobta, és ugyanolyan villámsebességgel beült az ölembe, vagy rámfeküdt, mi meg csak nevettünk-nevettünk-nevettünk... :)
A kis drága... A végén kiderült, hogy miért szeretett volna mindig bemászni a képbe, hát csak azért, mert Ő is szeretett volna ilyen fotót magáról! Amikor felkeltem a földről, gyorsan ledobta magát, és egyértelműen mutatta, hogy most Ő jön... Nagyon-nagyon édes volt, annyit nevettünk együtt! :)

Egyébként mindig szerettem volna, ha sok-sok fotó készül rólam a várandósság alatt... Biztos vagyok benne, hogy ezek lesznek azok a képek még tíz év múlva is, amelyeknek mindenképpen helyet kell kapniuk a fotóalbumban...

A múltkor nézegettem a youtube-on (már nem is tudom, hogy találtam rá) a pocakvideókat, és rájöttem, hogy nekem bizony ilyet kell csinálnom! :) A lényeg, hogy minden nap (szerintem elég hetente egyszer is) készüljön egy fotó ugyanazon a helyen, ugyanabban a pózban, akár még ugyanabban a ruhában is, és így egymás mellé illesztve a képeket egy videószerkesztőben mini-videót kapunk, ahol folyamatosan nő a pocakunk... :) Van egy nagy kedvencem, mindjárt beillesztem ide, szerintem nagyon jó ötlet volt, hogy a 40. hét után az újszülött babócával is ugyanarra a helyre állt, ugyanabban a pózban, nagyon megható látvány...

Íme:



Alig találtam meg, pedig meg voltam győződve róla, hogy elmentettem a kedvenceim közé a youtube-on, de mégsem... Így elég nehéz volt tűt keresni a szénakazalban, de sebaj! :)

Na, és akkor a sztárfotók (Kriszta nagyon ügyes, ugye?)

Határtalan boldogság... :)

Eldöntöttem, hogy nem fogom hagyni, hogy bárki megijesszen és kétségeket ébresszen bennem a várandósságom alatt...
Természetesen pontosan tudom, hogy az illetőnek nem ez volt a célja, de arra kérek mindenkit, hogy mielőtt megfogalmaz egy-egy mondatot, gondoljon vissza arra, hogy Ő is volt kismama (vagy éppen most az), ezért tökéletesen meg kellene értenie a helyzetemet, és emlékeznie kellene arra, hogy egy hülye apróságból hová tud gondolatban eljutni a kismama...

Ha kell, normális hangnemben figyelmeztetem az illetőt, hogy nem szeretnék ilyesmiről hallani, és ha kérhetem, ne hozza rám a frászt, inkább legyen egy picit empatikusabb... Talán így mindenkinek világos lesz a képlet...

Megbízom az orvosomban, és szentírásnak veszem minden szavát, hiszen kiben másban bízhatnék még meg? Én azt gondolom (és Kriszta barátnőm is megerősített ebben), hogy pontosan megéreznék mindent, ami a babámmal történik, és már most tudom, hogy mi a jó Neki, és mi nem...

A múlt héten már megvolt az összes fontos vizsgálat, és persze így a kellemes része következhetett a dolognak: az ultrahang... A mi pici babókánk bizony már 11. hete lakik a pocakomban, és szemmel láthatóan nagyon jól érzi magát... :)

A pocakom már kerekedésnek indult, de szerintem ezt még csak az avatott szemek vehetik észre... Egyik este fürdés előtt tanulmányoztam, amikoris rájöttem, hogy bizony ez a kis pocak nem is pocak, hanem a mi kis minimanókánk! :)

A hétvégén Krisztámtól kaptam rengeteg kismamaruhát, ezeket próbálgattam, és megállapítottam, hogy majdnem mindegyik olyan, mintha rám öntötték volna! Alig várom már, hogy kitöltse őket a pocakom! :)

Sok jót hallottam már a Milupa terhességi krémről, aki ezt használta, annak egy csík sem maradt a pocakján, és ezt bizony a saját szememmel láttam... Persze ez is csak akkor lehet hatásos, ha a "kényes" helyeken (pocak, cici) már idejében elkezdjük használni! Ha van valakinek tapasztalata ezügyben, megköszönném, ha leírná!
Természetesen ha másmilyen krémet favorizáltok, azt is írjátok le, sosem lehet tudni, hogy kinek mi válik be! :)

Előre is köszönöm!

Elkezdődött életünk legszebb időszaka... :)

Az egész egy gyönyörű májusi napon kezdődött... Egészen pontosan május 20-án... Ha egészen pontos akarok lenni, akkor azt mondom, hogy ezelőtt már jópár héttel biztosak voltunk benne, de az első "bizonyítékot" mégis csak ekkor tarthattam a kezemben... Szándékosan szerettem volna így... Nem szerettem volna folyton tesztelgetni, és csalódni, mert láttam néhány barátnőm, rokonom példáját, és én ki szerettem volna maradni ebből... Jól tettem... :) Csak egyetlen tesztet csináltam, és az azonnal megerősített abban, hogy bizony VÁRANDÓS lettem! :)
A teszt villámgyorsasággal adta a tudtomra, hogy bizony igaz a hír! Pedig ki akartam várni azt a pár percet, de amíg letettem a pultra máris pozitív lett... Repkedtem, és azonnal a telefonért nyúltam... Kari is nagyon boldog volt, aranyos emlék marad, amikor nyugodt hangon ezt mondta a telefonba: "Te meglepődtél? Én már pontosan tudtam, hogy babás vagy!"

Azt hiszem életünk leggyönyörűbb időszaka kezdődött el... Végre itt van velünk, akire régóta vágytunk már mindketten... Eddig is jöhetett volna, de a körülmények nem biztos, hogy a legmegfelelőbbek lettek volna... Most viszont minden adott ahhoz, hogy rettenetesen boldog gyermekkora legyen, olyan, amilyen nekem is volt... Ezt nyugodt szívvel kívánhatom minden gyerkőcnek, hiszen ha már feleannyira boldog és eseménydús a gyermekkora, mint nekem volt, akkor már boldog lehet...

Kari pedig a legjobb Apa lesz a világon, én ezt már 11 évvel ezelőtt is megállapítottam... Pedig akkor még igazán kis fiatalka volt...

Egy esküvőn találkoztunk, mesebeli körülmények között, és én azt hiszem abban a pillanatban beleszerettem, amikor először rám nézett... Ő is azt mondja, szerelem volt első látásra... :) Most is könnyek szöknek a szemembe, ha erre emlékezem... Soha senki iránt nem éreztem még így, és azt hiszem mindenkinek csak azt kívánhatom, hogy ilyen párja legyen, amilyen nekem van... :)

És mostmár itt hordom a pocakomban szerelmünk gyümölcsét... Lehet, hogy ez a pár hónap is ilyen gyorsan röppen majd el?

...